Pünkösd szombaton Budapesten az I. Újbuda Kupán vettünk részt. Nem a szokásos csapatunkkkal, de 13 fővel képviseltettük az egyesületet. A versenyt Jakab Diána az egyesület edzője és szakmai feladatokat ellátó elnöke foglalja össze: „Laboncz Enikő egy szép szabad bemutatóval nyitotta meg 2-ként a versenyt. Gombás Rebekának és Pálfalvi Jankának ez volt életük első versenye, szépen vették az akadályokat. Rebeka magabiztosabban, míg Janka kicsit megilletődve, de megcsinálták a gyakorlatukat. Gál Hanna az eddigi legszebb gyakorlatát mutatta be, így reméljük a hétvégén is minimum ilyet láthatunk majd. Szabó Hanga ismét hozta a formáját, bár az országos bajnokságra át kell gondolnunk egy-kettő dolgot a koreográfiájában. Lux Amina kicsit prontatlanabb volt a Budapest Bajnoksághoz képest, ez az eredményen is meglátszik. Király Katalin, ezen a versenyen muttatta be, hogy mit is tud igazán, ugyan ezt várjuk a Berczik Sárán is tőle. Fogarasi Hajnalka is koncetráltabb volt mind szabad, mind karika gyakorlatánál, így az eddigi legjobb helyezését érte el. Majer Lucának habár nem voltak hibátlanok a gyakorlatai fejlődése nagyon szépen látszódik. Babó Loló, Müller Eszter és Szalai Rebeka is magabiztosabban dolgozott, a hétvégéig reméljük ez így is marad. Gál Fanni most sokkal visszafogottabban dolgozott szabad- és karika gyakorlatában is, így több volt a pontatlanság, mint eddig. Erdélyi Zsófia Lili szuper formában volt és két szép gyakorlatot sikerült bemutatnia.”
Az eredmények:
Szabadidősport 2.
Gombás Rebeka szabad 11. hely ![]()
Pálfalvi Janka szabad 13. hely ![]()
Gál Hanna szabad 12. hely ![]()
Szabadidősport 1.
Király Katalin összetett 6. hely ![]()
Fogarasi Hajnalka összetett 8. hely ![]()
Majer Luca összetett 9. hely ![]()
Babó Lorina összetett 10. hely ![]()
Gál Fanni összetett 12. hely ![]()
Müller Eszter összetett 6. hely ![]()
Szalai Rebeka összetett 4. hely, labda 3. hely ![]()
Versenysport III.
Erdélyi Zsófia Lili összetett 9. hely ![]()
Versenysport II.
Szabó Hanga szabad 5. hely ![]()
Lux Amina szabad 10. hely ![]()
További sok sikert kívánunk! ![]()
A fényképeket itt tekinthetitek meg!









